Év végéig aszfaltoznak a 131-es megyei úton

Hét kilométernyi hosszúságban kerül koptatóréteg a 131-es számú megyei útra hamarosan, erről döntöttek Hargita Megye Tanácsa 2011. december 13-i azonnali tanácsülésén. Amint azt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta,  hétfőn Bukarestben személyesen egyeztetett Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszterrel, valamint Elena Udrea regionális fejlesztési és turisztikai miniszterrel, akik közbenjárására Hargita Megye Tanácsának költségvetése kétmillió lejjel egészül ki.

– Az azonnali tanácsülést azért kellett összehívnunk, mert ezt a reményeink szerint a hét végéig megérkező pénzt ez év végéig fel kell használni, különben elveszítjük. Azt szeretnénk, hogy mihamarabb elkezdődhessen az aszfaltozás, és bár az időjárás nem a legkedvezőbb, a tapasztalat azt mutatja, hogy megfelelő technikával tartós, jó minőségű munkát lehet végezni – indokolta a tanácsülés sürgős összehívását a tanácselnök.

A Felsőboldogfalva és Oklánd közti út alaprétegének letételét 62 kilométeren a megyei tanács saját költségvetésből fedezte, így néhány híd és öt kilométernyi út kivételével a teljes szakasz megújult az elmúlt években.

http://www.lapszemle.ro/2011/12/14/ev-vegeig-aszfaltoznak-a-131-es-megyei-uton/